2015. február 10.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István
XIV. évfolyam 2. szám.
"Szépszó és Értelem"
Szépirodalmi Folyóirat
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
    Halotti beszéd       
Kosztolányi Dezső 
KÖNYVAJÁNLÓ
A MEK-ről letőlthető
művek
Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)
Andrassew Iván
1952-2015
Andrassew Iván
Lepkék
1952-2015
Amikor Putaj, a Kis Buddha kamaszodott, és persze még soványka volt, sokat kérdezett a szerelemről. Hogy meséljek.
Hát meséltem, mert miért is ne:
Egyszer a barátaim születésnapomra hoztak nekem sok száz gyönyörű, tenyérnyi lepkét. Nem Afrikából vagy Dél-Amerikából csempészték, hanem itt tenyésztették őket, inkubátorokban, valami alföldi tanyán. A barátaim mondták, a használati utasításban az volt, hogy csak egyre kell vigyázni: nem szeretik, sőt néha ki se bírják, ha rosszra gondolunk.
Csodálatos nap volt. Körbe-körbe röpködtek a pillangók, soha nem ütköztek egymásnak. Csak néha szálltak le az ételünkre, a születésnapi tortámra leginkább - pörge nyelvükkel nyalták a cukros kakaót. A virágokat is megtisztelték, amiket nőktől kaptam, mert így próbálták jelezni a szeretetüket. Akkor is, ha tudták, hogy nem szerethetem őket, mert egy asszony tölti be a lelkemet, akit csak ritkán láthatok, de akkor se érinthetek.
Ha hallgattunk - pláne csukott szemmel -, fergeteges volt a suhogás. Néha szellőnek tűnt, aztán viharnak, és voltak percek, amikor orkán őrjöngött a szobában.
Aztán szinte vége lett: szellőt susogtak a lepkeszárnyak. És egyszer csak félni kezdtem, mert baljós csönd bújt a szellő mélyén. El is aludtam, mint rendesen, ha félek.
Azt álmodtam, hogy a ravasz halál, akit annyiszor legyőztem, szürke ködfelhő képében tüntet el a világból, és a szerelmem sohasem tudja meg, hogy nem vagyok többé. Nem is gondol rám, így aztán a lelkem nem melegedhet az aurájában, a bőre fölött lebegve, ha fázom a semmiben.
Sokáig aludtam. Mire megébredtem, a barátaim már elmentek. A húgom a szoba közepén állt, pusztult lepkék gyönyörű szőnyegény. Zokogott szegény.
Később azt mondta, nem engem siratott, hanem kétségbe volt esve, mert nem tudta eldönteni, hogy illik-e lepkéket porszívóval eltakarítani, vagy egyenként kell hajolni értük.
Végül az lett, hogy egy zsákban lehordta őket a patakra. Később mesélte, hogy a vízen is lepkeszőnyeggé terültek, ami csigalassan kúszott lefelé. Nyilván a tengerig.



Lehoczki Károly
Friss sírhant fölött
Szegfűk, íriszek, margaréták,
kálák, rózsák, dáliák,
kazalba hányta mind az Isten,
s mikor másod már semmid sincsen
rád testálta a mai napon
életed összes virágát.

Mennyi halál omol most rajtad,
szépek, mint szép vagy te odalenn,
ifjúi, bájos, csak épp a meleged hagytad
elcsatangolni idefenn.
Körbeállunk és a december,
meg a sorsunk reszket tagjainkban.

Kegyencei a mának,
és az örök szolgaságnak
szemünk lesütjük, s csak a bágyadt
fények, meg szívünkben az árnyak
találnak el hozzánk,
akik még mi vagyunk.

Mondd! – e bűnt ki akarta?
Mondd! – akkor az miféle fajta?
Egy távoli csillagvilágot
sújtson ezért az átok?
Vagy a könyörtelen Úr
mered ránk gőgös üvegesen?

Viruló rózsák, dáliák,
megejtő kálák, íriszek,
ki legyilkolta önnön fiát
nekünk sohasem bocsátja meg?
Miért kellett ez ifjúnak a sírba
buknia, mikor nem volt megírva?

S miért ejti flegmán a hívő,
a telefonja meg se reszket,
hogy lám, így rendelkezett Ő,
s vet néhány gyors keresztet?
Hát akkor inkább a végtelen
tér legyen, hova nyugodni mentél!

Kálák, dáliák, íriszek,
margaréták, rózsák, szegfűk,
gyönyörben haldoklón didereg
a mi elhulló testünk.
Sziromban, könnyben, dalban
tündöklünk, ahol fekszünk.

Antonin Dvořak
Romance
Itzhak Perlman hegedű
      Kuller Józsinak, a hatvanadikra
Mért  szállna ki Hatvannál, ki a startnál
jegyet Tarjánig váltott? Nincs ok erre.
Nem indok, hogy hólyagja tele van már,
hiszen a vonaton is van vizelde.
És éhség, szomjúság sem indokolja,
hogy enni-inni Hatvannál kiszálljon,
van büfékocsi, mozgó melegkonyha,
hogy éhség, szomjúság utast ne bántson.
Maradj, barátom, fönn a szerelvényen,
maradj a távoli végállomásig,
a hármas sípszót meg nem várni: szégyen.

Nem adja fel, ki győzelemre játszik.


Baranyi Ferenc
VAN  VIZELDE
Minden gombócra jut három száj,
mégis, két gombóc van a szájban,
olykor-olykor gombóc-háromság.
Valahogy mégis elnyomás van.

Az én apám mindig azt mondta,
még ha nem figyelek is, látlak.
Már nem félek tőle álmomban,
valahogy mégis elnyomás van.

Kosárkába szedjük a szedret,
magunk, és nem más kosarába.
Jogilag tök tiszta a rendszer,
valahogy mégis elnyomás van.

Néha kimondom, néha minek.
Megvernek, mert beletrafáltam.
Pedig ez komoly. Nem hisztizek.
Valahogy mégis elnyomás van.
Ódor György
Valahogy
megélés? mára semmi az,
hálót  vet rám az álom
lehet igazság, fél  igaz
igéit  nem vigyázom

a föld, a sír, az elmúlás
való és  én csak árnyék
rideg esőcseppkoppanás
jánosbogárka száll még

mi lenni vágyik, halni kész,
cibál az élet sodra
árad a parttalan beszéd
perceim sárba mossa

nincs visszaút, sem irgalom
nincs pont és nincs megállás
repít a változás vakon
nincs új, csak körbejárás

2015. január 7.

Koosán Ildikó
Létkép
Míg szívem újra múzsájának hódol
sziget-sár emelkedik mély, zavaros tóból...

Múlt, jelen vagy jövő? végül egyre megy;
saját időt élek s mindent elvetek.

Lét nélkül a költészet mit érne? anyag!
s költészet nélkül a lét – nem formált agyag.

S kit megérintett a pokol hét ujja;
hite elveszik s nem jön vissza újra.

A csend szavát hallgatom égő szemekkel
s miként a valóság, jön képzeletemhez:

Az Úr hatalmas, úgy hiszem védtelen
pedig csupán gyarló lelkem végtelen.

S felnőtt gén-spirálomban is él a gyermek;
Test és Lélek Univerzuma a versnek.

Sárközi László
Költészet
Vegyétek végre észre, hogy nagy vagyok,
és nem vágyom többé a csoki Mikulást.
Hagyjatok békén, hagyjatok!
Én már befejeztem a tanulást,
hiszen nagy vagyok, felnőttem,
nekem már nem kell semmilyen tanár,
a magam lábán, fáradtan, gyűrötten
járva is tudom, hogy nincsen határ,
annak ellenére, hogy látom
a szögesdrót kerítést a mezőn,
a célkeresztet a tévékamerákon,
a farkasvigyort a karddal emlékezőn.

Felnőttem, megtanultam a leckéket.
Hétköznaponta munkába járok,
már én is felismerem, ki mit, s miért vétett,
és gyakorta magam is megbocsátok
kisebb botlásokat, ellenem elkövetett
árulásokat, még azt is elhiszem neked,
hogy tolvajból lesz a legjobb porkoláb,
csak a fejemben kotorászó kezet,
na, azt nem tűröm többé tovább,
mert nem vagyok már oktalan gyerek.

Király Gábor
A felnőtt
Ne sírjatok, amiért elitéltek...
A rossz törvényt is meg kell tartani.
Hiába volt minden szavam, ha féltek
halálomtól!  Nagyon rossz hallani...

A törvény által nyert hitelt a létem…
Ha kérdik, majd ezt fogom vallani:
A jót kerestem én, amíg csak éltem.
A jót akartam megtanítani.
Bittner János
Szókratész
......
Molnár C. Pál
festőművész
Balázs Béla: Nokturnó az ablakban
Bárdos László: Négykezes
Bodó Csiba Gizella: Csak…
Dzsida Jenő: A Semmi álma
Fetykó Judit:
Berti, meg azok a dolgok…
G. Ferenczy Hanna: Ki mondja ki
Gligorics Teru: Láttalak a folyóparton
Kajuk Gyula: Stroke
Kamarás Klára: Ünnepek után
Kántor Zoltán: Talán…
Karaffa Gyula: Esti félhomályban
Kő-Szabó Imre: Mesterségek utcája
Köves József: Jajkiáltás újévkor
Lelkes Miklós: Az ősz földje
Mándy Gábor: Nehéz szülés
Pethő N. Gábor: Örök éberen
Rada Gyula: Világra jöttem
Simonyi Imre: Hatalom
Tátrai Miklós: Három keserves év
Tiszai P. Imre: ne menj még
Vadász János: Tudósítás
Vasi Ferenc Zoltán: Éjek mélyén


1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
perspektiva
Ricza István
Gondűző
4. oldal
klasszikusaink
Kosztolányi Dezső
versek